2008. augusztus 18., hétfő

Nem lettünk azok, akik lehettünk volna...

Furcsa kérés: Megint, újra, elölről. Több hittel, nagyobb erővel és erősebb akarattal. Lehetetlen? Lehetetlen.
Hmm...
Ami egyszer elmúlt, kiürült, elfogyott, bár újratölthető, de a tartalom sosem lesz ugyanaz. Hasonló, az lehet, de ugyanaz... nem.
Hogy miért nem lehet minden ugyanúgy, ahogy régen volt? Mert ennek is változnia kell. Mindennek változni kell. Különben felemésztené az unalom, az egyhangúság és a változatlanság? Lehet.
Emberek vagyunk. Némelyek büszkék arra, amik, némelyek szégyellik. Vannak akik változnának és vannak akik túlságosan megszokták azt akik. Ők nem akarnak változtatni, mert szerintük minden úgy van jól, ahogy van.
Én büszke vagyok arra amit csináltam. Még akkor is ha "teremtményemet" fiatalon, igazi nagy sikerek nélkül kellett eltemetnem, mert szép volt. Igen. Szép volt. Köztetek is vannak akik büszkék rá és vannak akik bánják vagy utálják, hogy életük része volt. Kinek több, kinek kevesebb időre... Újraéleszteni azonban lehetetlenség.



Mindenki más utat választ. Mindenki más irányba indul. Van aki visz magával a múlt, helyenként penészes tortájából egy szeletet. Ők majd vigyázzák emlékét és mosolyognak a megmaradt szép pillanatokon. Mások csak a rosszat emlegetik és néha majd kacagnak egy-egy botlásomon és gúnyos hangnemben a világ tudtára adják, hogy ők bizony megmondták, előrejelezték a végét.
Ha eszembe jut egy-egy pillanat boldogan elszomorodom. Boldog vagyok, mert egy gyermeki álom vált valóra és ajándékozott meg sok szép pillanattal. Elszomorodom, mert túl szép volt ahhoz, hogy ilyen csúf vége legyen.
Elfeledni sosem fogjuk, mert volt idő mikor szombatok meghatározó része volt. Napokig sajgó izmaink jelezték: szép munka volt! 


Tudom:
Nem lettünk azok, akik lehettünk volna...

Nincsenek megjegyzések: