Én meg már menekülnék. Valami szomorkásabba, amitől majd boldogabb leszek. Valami nyugodt barnába, hűvösbe, színes fák hulló leveleinek záporába.
Hajnali ködre vágyom, hűvös, friss szellőre, hogy minden reggel pontban hat harminckor ridegen pofon vágjon. Hosszas hazautakra és közben szemerkélő esőre. Magamba mélyedt füstölgésekre drága Dunám partján. Őszt akarok...! És tanulni: emberekről, világokról, istenekről, művészetről, írókról és gondolkodókról.
Rajzolni is akarok már egy kicsit. Aztán meg lázadni, hangosan, hogy én a lelekemet akarom lerajzolni, nem ezt a hülye szobrot itt, amit elém raktak. Kérdezni akarok és a kérdésekre majd válaszokat is kérek. Szeretnék irodalom órákon ülni és belefeldkezni a tanár mondandójába... mert azt imádom. És bosszankodni is akarok, mert már megint valami baj van velem, meg azért is mert már megint matekot kell másolni a szünetben, pedig az órán elhatároztam, hogy megcsinálom, mert meg tudom csinálni.
Mesélni is akarok, mindenkinek, aki meghallgat. Meg olvasni néha, titokban a pad alatt. Képeket ragasztani a falra és lelket táncoltatni kéthetente a pénteki misén. Összeveszni kabócák, általad jelentéktelennek hitt életén, és eltérő életszemléleteken. Meg azon, hogy kell-e a divat és ha kell, akkor mire...
Élni akarok, úgy ahogy Ősszel szoktam, mert én akkor élek igazán... ősszel... az Ősszel...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése