2010. szeptember 30., csütörtök

kiakad

Ma mindenki beköszönt egy kicsit, aztán lelépett, vagy épp közölte, hogy mennyire rosszul csinálom, amit csinálok, esetleg a fejemhez vágta, hogy minden rossz miattam van...
Én meg azon töprengtem, hogy az eddigi egyetlen olyan baráti kapcsolatom, amiben nem volt soha semmi probléma, épp az elmúlt napokban karcolódott meg... és ugyan nem tört össze, de mégsem olyan szép fényes mint eddig volt.
Meg azon is gondolkodtam, hogy ez a sztori a jókról, akik majd elnyerik méltó jutalmukat, mekkora kamu. Én nem azt mondom, hogy én lennék a kedvesség és a jóság megtestesítője... csak, hogy mindig mindenre azt mondom: oké, persze, szívesen, tessék, nyugodtan, semmi gond, ugyan, hiszen semmiség... Aztán amikor én kérek valamit, akkor meg rámbasszák az ajtót és felháborodva a fejedhez vágnak olyan dolgokat, amikhez nincsen semmi közük...

Isten valami sokkal izgalmasabbal lehetett elfoglalva amikor engem kitalált, mert egészen elcseszettre sikeredtem... Hangosak a gondolataim, meg nem is tanulok, amikor épp nincs mit...

Meg aztán vannak emberek, akik mintha tárgyakká válnának egyes emberek szemében, úgy beszélnek róluk, mondván én hoztam ide... És én ekkor igazán felbaszódva annyira visszakérdeznék: "igen? és téged ki hozott ide? te jöttél magadtól? neked engedély sem kellett?"
Nem mintha nem tisztáztam volna előre mindenkivel személyesen, hogy akkor jó lesz, nem lesz jó, hogy legyen, mi legyen...

Tudjátok mit? Azt üzenem mindőtöknek, hogy kurvára basszátok meg és kurvára ne szóljon hozzám senki az elkövetkezendő napokban... Valamint, hogy tanuljatok meg felelősséget vállalni és ne hárítsatok folyton. Meg annak is örülnék, ha mostantól nem kérne tőlem senki semmit...

2010. szeptember 26., vasárnap

pótolhatatlanság

A barát rubrikánál egy hiányjel mutogatja magát... kacérkodik, de könnyes a szeme, mert ő is magányos.

kés


... amikor az embert úgy hátba szúrják, hogy a gerincét súrolja az a kés, kicsúszik a talaj a lába alól... akkor végiggondolja, hogy vajon miért történhetett ez vele...
... van az a bizonyos csacsi, vagy nevezzük inkább szamárnak, az kevésbé megmosolyogni való, kedveskedő megjegyzés, akit a köztudatban elterjedtek szerint (valamiért) csak akkor használnak, ha nincs ló... Nem az én tisztem minősíteni, hogy a szamár vagy a ló a hasznosabb, de ugye az ember ha választhatna, azért mégiscsak inkább lenne paci mint csacsi...
Nos igen ám, de az esetek nagy többségében az emberlánya kurvára nem választhat... a betöltendő pozíció adott. Marad az elfogadás vagy az elutasítás lehetősége, aminek megnyilvánulási formái vagy egészen rejtettek (már amennyire rejtettek lehetnek) vagy jön a dráma dráma dráma...
A köztest választottam, bár belül felemészt a düh, a tehetetlenség, a felháborodás és a kétségbeesés érzése.
Soha nem veszekedtünk, soha nem vitáztunk. Nem voltak nézeteltéréseink, összekülönbözéseink. Csak élveztük a szabad véleménynyilvánítást, a megértettséget, azt, hogy jó így ahogy van.
Voltak azok a bizonyos félszavak, azok a sanda tekintetek, a mindent eláruló mosolyok. Jó volt! Soha nem lesz már olyan, mert a szemem nem tud úgy nézni, mint eddig... most egy kicsit mást lát...
Nem szeretem a múlt időt, bár vannak helyzetek, amikor rákényszerülök, hogy használjam... A múlt már elmúlt, véget ért, nincs többé. A jelennel meg az a baj, hogy megfoghatatlan, nem is létezik... ahogy a jövő sem...
A konklúzió tehát az, hogy semmi sincs... Minek agyalok tehát ezen az egész szaron? Mert rohadtul fáj bassza meg!!!!

2010. szeptember 2., csütörtök

második

És igen!
Ismét elkezdődik egy szeptember és újra vége egy augusztusnak... Letelt a nyár, vége az izzasztó hőségnek, az otthonülésnek, az irritáló szúnyoghessegetésnek, de bizony vége az egymásba hajló alkoholgőzös, cigarettafüstös barátokkal töltött mulatozásoknak is.
Nem soká hiányozni fog majd a Green, mert ritkábban leszek majd ott... és hiányozni fog Andris is mert csak a hétvége lesz majd a miénk...
Pár hét múlva ha kinézek az ablakon, bámulhatom majd a "Már csak 4 lakás eladó!" feliratot. Viszont van ami vigasztal... Andi velem fog lakni! Méghozzá egy szobán osztozunk majd. Ez most vagy nagyon jó lesz vagy nagyon rossz és kibírhatatlan... :D (én mindenesetre bízom a pozitív végkifejletben!)

Szeptember mindig valami olyat jelentett számomra, amitől valami újat várok, amitől azt érzem, hogy megint belekezdhetek valami másba, valami sokkal érdekesebbe.
Szeptemberben kezdődik a tanév, véget ér a nyár és szeptembernek jelentkeznek hosszú idő után először azok a bizonyos vasárnap esték, amiktől teljes depresszióba zuhanok egészen szerda estig és csak a hosszas msn beszélgetések billentenek ki belőle pár órára.
Nehezen írható körül ez az érzés... olyan, mint amikor érzed, hogy valami visszafordíthatatlan pillanatokon belül elmúlik és csak az árnyéka marad meg. Olyan, mintha ezerszeresére lassulna az a tizedmásodperc, amikor egy kislány kezéből egy vadidegen kikapja a kedvenc plüssmackóját... Bár az első alkalom után a lány már tudja, hogy csak addig nem lehet nála amíg iskolába megy, mégis minden egyes alkalommal hatalmas traumaként éli meg a mackó elvesztését...
Mert bár másnak csak egy plüssmackó, neki annál sokkal többet jelent...

Kíváncsi vagyok milyen lesz az élet a béke utca 20/A-ban így ötösben... Jó lenne, ha ez az év mozgalmas lenne, sok helyre el akarok menni és nem akarom azzal tölteni minden szabad percemet, hogy a gép előtt punnyadok...
Jelenleg úgy látom, hogy Réka lesz a partifelelős... szerintem vele sok izgalmas helyre megyünk majd :D Ivett talán hatni fog rám a főzés terén... lehet, hogy tanít majd valamit. Andi meg a tanulás terén lesz méltó példakép... Lívi talán szerez nekem is valami melót...
Szóval, eddig ez így elég jól hangzik...