2009. június 12., péntek

Amikor a boldogság hull alá...

Amikor elindul az ember még dög meleg van. Szinte meg tudja érinteni maga körül a forróságot. Aztán egy órát vár, közben érzi, hogy mindjárt történni fog valami, de nem jártatja rajta az agyát, mert most a tanárra kell koncentrálnia...
Vége.
Kilép az ajtón és a vállán landol az első. Szétterül arcán a mosoly, és jól megfontolt léptekkel, hogy az út minél tovább tartson, elindul.
A szembejövő emberek meg nem értik, hogy mi baja van, hiszen esik az eső, mit kell ilyenkor vigyorogni? Többségük megszakítva útját, menedéket keres magának az eső elől, mások meg sietősre veszik a dolgot, és inkább rohannak...

Végre!!!
Végre kaptam egy kis júniusi esőt, villámokat, mennydörgést, jégesőt, tócsákat és sárfoltokat.
Imádom az igazi nyári esőt... És a késő esti séta alkalmával megízlelt illatot, amit a kis huncut esőcseppek hagytak itt...

3 megjegyzés:

Lepke írta...

olyan jó érzéseket vált ki ez a kép... leginkább szabadságot. azt hiszem. :)
ma reggel (miután visszaaludtam 6kor) azt álmodtam, hogy a balatoni nyaraláson alsóbbéves fiúk dobálnak a vízbe. engem és a barátnőimet. az is vizes volt. az is jó volt. :D :)

Adam Bellinger írta...

Igen, kevesen értékelik a nyári esőt. Olyan jó picit elázni néha.

nóri írta...

Én szerintem is!A legjobb dolgok akkor születnek meg az elmémben..és a lelkemben,mikor nyárieső cirógat:-)