statisztika

... hogy háromból kettő hülye, elfogadom... de hogy pont az a kettő?! na ez meglep...

vége

Azt hiszem, a hétvégén néhány dologra rájöttem. Az most már teljesen biztos, hogy nem várok tovább, mert nincs mire. Többször nem csinálok magamból hülyét. Nem vagyok kíváncsi idiótábbnál idiótább kifogásokra és magyarázatokra. Talán még maradt egy pár megválaszolatlan kérdésem, de majd idővel elfelejtem és nem is fog annyira érdekelni az a válasz. Elképzelhető, hogy egy jó darabig nem fogok majd senkiben sem bízni, vagy hinni, ami nagy visszaesést jelent, mert egész eddigi életemben azon dolgoztam, hogy képes legyek a saját magam alkotta korlátaimon túllépni...
Nincs mit magyarázni, ennek vége van. Nem akarok hallani sem megbocsátásról, sem elfelejtésről, sem újrakezdésről... Úgy érzem én kinyitottam egy-két ablakot, próbáltam integetni, kiabáltam, hogy hahó összedől a várunk, de ő valami teljesen mással volt elfoglalva és még azt sem vette észre, hogy közben rám omlottak a falak... én kimászok onnan segítség nélkül, csak kérlek hagyj békén...! most egyedül akarok lenni...

...ezt a darabot is kitépem a szívemből és kidobom a rothadó szemétbe, egyék meg a kutyák... nekem nem kell, csak bűzölögne odabenn...

kiakad

Ma mindenki beköszönt egy kicsit, aztán lelépett, vagy épp közölte, hogy mennyire rosszul csinálom, amit csinálok, esetleg a fejemhez vágta, hogy minden rossz miattam van...
Én meg azon töprengtem, hogy az eddigi egyetlen olyan baráti kapcsolatom, amiben nem volt soha semmi probléma, épp az elmúlt napokban karcolódott meg... és ugyan nem tört össze, de mégsem olyan szép fényes mint eddig volt.
Meg azon is gondolkodtam, hogy ez a sztori a jókról, akik majd elnyerik méltó jutalmukat, mekkora kamu. Én nem azt mondom, hogy én lennék a kedvesség és a jóság megtestesítője... csak, hogy mindig mindenre azt mondom: oké, persze, szívesen, tessék, nyugodtan, semmi gond, ugyan, hiszen semmiség... Aztán amikor én kérek valamit, akkor meg rámbasszák az ajtót és felháborodva a fejedhez vágnak olyan dolgokat, amikhez nincsen semmi közük...

Isten valami sokkal izgalmasabbal lehetett elfoglalva amikor engem kitalált, mert egészen elcseszettre sikeredtem... Hangosak a gondolataim, meg nem is tanulok, amikor épp nincs mit...

Meg aztán vannak emberek, akik mintha tárgyakká válnának egyes emberek szemében, úgy beszélnek róluk, mondván én hoztam ide... És én ekkor igazán felbaszódva annyira visszakérdeznék: "igen? és téged ki hozott ide? te jöttél magadtól? neked engedély sem kellett?"
Nem mintha nem tisztáztam volna előre mindenkivel személyesen, hogy akkor jó lesz, nem lesz jó, hogy legyen, mi legyen...

Tudjátok mit? Azt üzenem mindőtöknek, hogy kurvára basszátok meg és kurvára ne szóljon hozzám senki az elkövetkezendő napokban... Valamint, hogy tanuljatok meg felelősséget vállalni és ne hárítsatok folyton. Meg annak is örülnék, ha mostantól nem kérne tőlem senki semmit...

pótolhatatlanság

A barát rubrikánál egy hiányjel mutogatja magát... kacérkodik, de könnyes a szeme, mert ő is magányos.

kés

... amikor az embert úgy hátba szúrják, hogy a gerincét súrolja az a kés, kicsúszik a talaj a lába alól... akkor végiggondolja, hogy vajon miért történhetett ez vele...
... van az a bizonyos csacsi, vagy nevezzük inkább szamárnak, az kevésbé megmosolyogni való, kedveskedő megjegyzés, akit a köztudatban elterjedtek szerint (valamiért) csak akkor használnak, ha nincs ló... Nem az én tisztem minősíteni, hogy a szamár vagy a ló a hasznosabb, de ugye az ember ha választhatna, azért mégiscsak inkább lenne paci mint csacsi...
Nos igen ám, de az esetek nagy többségében az emberlánya kurvára nem választhat... a betöltendő pozíció adott. Marad az elfogadás vagy az elutasítás lehetősége, aminek megnyilvánulási formái vagy egészen rejtettek (már amennyire rejtettek lehetnek) vagy jön a dráma dráma dráma...
A köztest választottam, bár belül felemészt a düh, a tehetetlenség, a felháborodás és a kétségbeesés érzése.
Soha nem veszekedtünk, soha nem vitáztunk. Nem voltak nézeteltéréseink, összekülönbözéseink. Csak élveztük a szabad véleménynyilvánítást, a megértettséget, azt, hogy jó így ahogy van.
Voltak azok a bizonyos félszavak, azok a sanda tekintetek, a mindent eláruló mosolyok. Jó volt! Soha nem lesz már olyan, mert a szemem nem tud úgy nézni, mint eddig... most egy kicsit mást lát...
Nem szeretem a múlt időt, bár vannak helyzetek, amikor rákényszerülök, hogy használjam... A múlt már elmúlt, véget ért, nincs többé. A jelennel meg az a baj, hogy megfoghatatlan, nem is létezik... ahogy a jövő sem...
A konklúzió tehát az, hogy semmi sincs... Minek agyalok tehát ezen az egész szaron? Mert rohadtul fáj bassza meg!!!!

második

És igen!
Ismét elkezdődik egy szeptember és újra vége egy augusztusnak... Letelt a nyár, vége az izzasztó hőségnek, az otthonülésnek, az irritáló szúnyoghessegetésnek, de bizony vége az egymásba hajló alkoholgőzös, cigarettafüstös barátokkal töltött mulatozásoknak is.
Nem soká hiányozni fog majd a Green, mert ritkábban leszek majd ott... és hiányozni fog Andris is mert csak a hétvége lesz majd a miénk...
Pár hét múlva ha kinézek az ablakon, bámulhatom majd a "Már csak 4 lakás eladó!" feliratot. Viszont van ami vigasztal... Andi velem fog lakni! Méghozzá egy szobán osztozunk majd. Ez most vagy nagyon jó lesz vagy nagyon rossz és kibírhatatlan... :D (én mindenesetre bízom a pozitív végkifejletben!)

Szeptember mindig valami olyat jelentett számomra, amitől valami újat várok, amitől azt érzem, hogy megint belekezdhetek valami másba, valami sokkal érdekesebbe.
Szeptemberben kezdődik a tanév, véget ér a nyár és szeptembernek jelentkeznek hosszú idő után először azok a bizonyos vasárnap esték, amiktől teljes depresszióba zuhanok egészen szerda estig és csak a hosszas msn beszélgetések billentenek ki belőle pár órára.
Nehezen írható körül ez az érzés... olyan, mint amikor érzed, hogy valami visszafordíthatatlan pillanatokon belül elmúlik és csak az árnyéka marad meg. Olyan, mintha ezerszeresére lassulna az a tizedmásodperc, amikor egy kislány kezéből egy vadidegen kikapja a kedvenc plüssmackóját... Bár az első alkalom után a lány már tudja, hogy csak addig nem lehet nála amíg iskolába megy, mégis minden egyes alkalommal hatalmas traumaként éli meg a mackó elvesztését...
Mert bár másnak csak egy plüssmackó, neki annál sokkal többet jelent...

Kíváncsi vagyok milyen lesz az élet a béke utca 20/A-ban így ötösben... Jó lenne, ha ez az év mozgalmas lenne, sok helyre el akarok menni és nem akarom azzal tölteni minden szabad percemet, hogy a gép előtt punnyadok...
Jelenleg úgy látom, hogy Réka lesz a partifelelős... szerintem vele sok izgalmas helyre megyünk majd :D Ivett talán hatni fog rám a főzés terén... lehet, hogy tanít majd valamit. Andi meg a tanulás terén lesz méltó példakép... Lívi talán szerez nekem is valami melót...
Szóval, eddig ez így elég jól hangzik...

én

"mindig is te voltál a csendes, mosolygós lány, aki csendben ül a sarokban..."

kaptam

Nagyon szépen köszönöm Rickienek, amiért rám gondolt!!! :)

Ha jól értem, akkor most hét dolgot kell elárulnom magamról:

1. félek a sötétben
2. imádom az ékszereket, főleg a fülbevalókat, a különböző kiegészítőket, legjobban a táskákért vagyok oda
3. fél napokat képes vagyok a Facebook előtt tölteni
4. nem tudok rajzolni :(
5. önértékelési problémáim vannak
6. a könyveim nélkül nem lennék az aki vagyok
7. 3 szerelmem van: Andris, Cipi (a nyuszim) és a Nikonom :)

és akkor most meg kell neveznem hét emberkét, akiknek a díjat tovább szeretném adni:

nordur ljós
balogh zoltán
kinga
nordur ljós (képek)
előd
nóri
tündefotó

Formafest

"fORMA Fesztivál (2010 június 5) - célunk egy olyan határon átnyúló együttműködés Párkány és Esztergom között, amely bemutatja a népművészet hagyományos és kortárs fajtáit egy összművészeti fesztiválsorozat keretében. A közös szellemi és kulturális értékeket tartjuk szem előtt. Résztvevőink művészek, fiatalok, akik nyitottak minden új interakcióra, színesítve és gazdagítva a lokális kulturális scénát. Nagyon fontos, hogy a régióban aktív művészek kapcsolatokat építsenek a tőlük eltérő területen alkotó művészekkel, új kezdeményezések szülessenek a fesztivál időbeli horizontján túl."


Tehát... izgalmas lesz ez a hétvége is! :)
Igen, most úgy teszek, mintha nem maradt volna ki 3 hónap világ a blogból...
Nem ígérek semmit, de megpróbálok aktívabb lenni... :)


Gyertek ti is és bontsatok/öltsetek/alkossatok/váltsatok Formát...!!!!


a fesztivál itt: Szlovákia, Párkány, Művelődési ház
(és a képeim is kint lesznek... egy kicsit rendhagyó módon... :P)

hirtelen felindulásból elkövetett lényegre rámutatás

...elbújok a kurva korlát mögé és csak az a kibaszott szívem látszik majd... azt nézd meg cseszd meg! ne a testet, ami a lényeget takarja el...!!!

orion

...nem szeretem, hogy pesten meg lehet számolni a csillagokat... mert ez azt jelenti, hogy keveset lát az ember és nem keveredik bele a számolásba... felnéz az ember lánya az égre és nem a végtelent látja, hanem a narancssárga fényködöt, amit ez a szennyes város beleköp a világba... ha ugyan eljut odáig és nem vakítja el félúton a teszkó rikító felirata...
viszont látni az oriont... ennek örülök... visszaemlékeztem a nagysétára Andrissal... meg a padonülős éjjelekre...

visszaolvasva

... ez a blog egy hatalmas nagy hangulatingadozás... különböző hangulatok mindent elsöprő óriási áradata... pont olyan mint én, egyszer fenn.... aztán meg még feljebb, hogy minél nagyobbat zuhanhassak a legaljára, ott előkapom az ásót és különböző módszerekkel még mélyebbre ások... aztán egyszer csak a másik oldalon találom magam és a vigyor a pofámon levakarhatatlanná válik... de ha ismersz a szememet nézed és nem a számat...

elmúlt

Végre vége! Vége a karácsonynak és a szilveszter is elmúlt. Hát újra jelentkezem, innen az angyalföldi Béke utca 20/A-ból, ahol az ezeréves kád ugyan már nem köpi vissza a mocskot a képünkbe, nem, azt már abbahagyta... újabban valamilyen oknál fogva víz csordogál a szekrény mögül amikor az ember lánya zuhanyzik. És újabban nem hajlandó felmelegíteni a lángocska a vizet forróra, csak amolyan langyosra.
Vizsgaidőszak van. Életem első vizsgaidőszaka. Nem kellemes. Nem tetszik... Az ember igaziból nem csinál semmit, csak ül és vár... várja, hogy végre vége legyen, mert ez az az időszak, amikor tanulni kéne... abból meg sosem voltam túl jó...
22-ig minden hétre van egy vizsgám. Na jó, erre a hétre történetesen kettő, de majd csak valahogy túlélem.

Több blogon is láttam, hogy egyesek amolyan összegzésfélét írtak az elmúlt évről. Nos, én ilyet nem tudok... Nem marad meg a fejemben, hogy mikor történtek a dolgok. Apám erre azt mondaná, hogy soha semmire sem figyelek oda... Pedig de! Odafigyelek, arra ami engem érdekel és amit fontosnak tartok megjegyezni. Anyám erre meg azt mondaná, hogy engem valójában semmi sem érdekel. Erre is azt kell mondanom, hogy de! Engem nagyon is sok dolog érdekel, lehet, hogy épp ezzel van a probléma... Túl sok olyan dolog van ami érdekel... Vagy legalábbis azt hiszem róla, hogy érdekel...

A karácsony is érdekelt amíg kicsi voltam. Akkor még lehetett színes fánk. Ma már inkább az a divat, hogy egy vagy két színű a karácsonyfa, ami persze nem baj, szép az is, csak valahogy nekem sokkal hangulatosabb volt az, amikor még a szaloncukrot a fáról ettük, titokban, amikor anyu vagy apu nem lát és miután elmajszoltuk az édességet, gondosan visszacsomagoltuk a mennyei mannát rejtő papírt, hogy még véletlenül se tűnjön fel senkinek, hogy a csillogó csomagolás valójában már jó ideje nem rejt semmit sem...
Egy valami azonban állandó maradt mialatt én felcseperedtem: a húszezeréves filmek a tévében. Akarva akaratlanul is el-elkap az ember egy-egy reklámot a mániákusan TV előtt ücsörgő családja mellett. Én szerettem a Reszkessetek betörőket, de lehet, hogy ennek ellenére mégsem nézném meg tizedszer is. Meg ott van az a Télapu vagy mi a frász... az meg azért jó, mert a végére mégsem tudják a felnőttek becsapni a gyerekeket, hogy a télapó nem létezik. Hiszen létezik, ezt mind tudjuk.

A szilveszter meg jó buli, mert ugye mégiscsak a barátaival van az ember és jól szórakozik miközben várja azt a bűvös pillanatot amikor megszólal magyar vagy a szlovák himnusz (kinek mi) és végre elrepülhet az a fránya dugó abból a buborékkal agyonzsúfolt üvegből, hogy aztán mindneki ihasson egy kortyot az ilyenkor kötelezőnek számító pezsgőből. A dugónak meg azért jó, mert végre nem feszeng és nincs korlátok közé szorítva. Szabadságát mindaddig élvezheti, amíg valami enyhén ittas állapotban lévő ifjú karmai közé nem kerül... mert ha ez bekövetkezik, jaj annak a dugónak, mert rögvest megtanul osztódással szaporodni... Van ilyen. Aztán a rendesebb, háziasabb leányok meg morogva feltakarítják... és hopp! már vége is a dugó örömének, apró darabokban fogják és kidobják őt a kukába, mehet a többi "nem kell" cucc közé a szeméttelepre...
Na de egy kicsit mintha elkalandoztam volna...
Szóval a szilveszter is egy érdekes dolog. Olyankor van tüzijáték, szendvics aminek a tetején reszelt sajt van meg pirosarany, alkohol meg konfetti. Párkányban idén áramkimaradás is volt. Háromszor! És miközben az emberek ujjonganak és tátott szájjal csodálják a különböző színű és formájú tüzijátékot, észre sem veszik, hogy a szomszéd kutyája meg szenved. Majd szétkaparja a vaskaput, vonyít, morog, nem tudja, hogy mi történik. Fájdalmában és kétségbeesésében a betont kaparja a szerencsétlen mert olyan ez neki, mint nekünk a világvége. Égszakadás, földindulás... sírás és fogcsikorgatás.