Azt hiszem, a hétvégén néhány dologra rájöttem. Az most már teljesen biztos, hogy nem várok tovább, mert nincs mire. Többször nem csinálok magamból hülyét. Nem vagyok kíváncsi idiótábbnál idiótább kifogásokra és magyarázatokra. Talán még maradt egy pár megválaszolatlan kérdésem, de majd idővel elfelejtem és nem is fog annyira érdekelni az a válasz. Elképzelhető, hogy egy jó darabig nem fogok majd senkiben sem bízni, vagy hinni, ami nagy visszaesést jelent, mert egész eddigi életemben azon dolgoztam, hogy képes legyek a saját magam alkotta korlátaimon túllépni...
Nincs mit magyarázni, ennek vége van. Nem akarok hallani sem megbocsátásról, sem elfelejtésről, sem újrakezdésről... Úgy érzem én kinyitottam egy-két ablakot, próbáltam integetni, kiabáltam, hogy hahó összedől a várunk, de ő valami teljesen mással volt elfoglalva és még azt sem vette észre, hogy közben rám omlottak a falak... én kimászok onnan segítség nélkül, csak kérlek hagyj békén...! most egyedül akarok lenni...
...ezt a darabot is kitépem a szívemből és kidobom a rothadó szemétbe, egyék meg a kutyák... nekem nem kell, csak bűzölögne odabenn...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése