Megint lépünk

Magasan volt, de mi mégis felmásztunk rá. A tetején megpihentünk. Mostanáig. Újabb emelet, még nagyobb magasság. S most mászunk majd még tovább. Az első néhány méteren még senki sem tudja kik vagyunk.
Úgy vigyázunk, hogy nem mutatunk, csak időnként sejtetünk. Valamit. Magunkból. Mert a kincs ami odabenn van, a lelkünk, az féltve őrizendő
Félve nézünk le és fel is. Utat nem látunk; nem látjuk, hogy honnan hová tartunk. Csak tudjuk, hogy mennünk kell, mert ha megállunk elveszünk.
Aztán mikor elérünk a tetejére, már nem nézünk le félve a mélybe. S amiért sikerült megint lépnünk, egy újabb emelet, újabb magasság a nyereményünk...
Így jutunk egyre magasabbra... S aztán egyszer csak már nincs több emelet, s nincs több magasság... Megérkezünk.