születésValami újat kéne kezdeni... új év van. Legyek én is új. Belül, mert hisz kit érdekel a külcsín, ha belül beteges sárgán terjed a rothadás.
Kevés vagyok.
És kicsi.
Semmi vagyok.
Pici.
Nincsenek képek. Nincsenek világok.
Elveszek?
Egyszer majd megtaláltok?
Csöpög, kopog, sósan tapadósan a bú. Bánat fátyol homályosítja látásom, ami így is elég nehézkes. Vaksi vagyok. Csak a sötétben tapogatózom.
Hiába akarom, nem látok belétek. Beléjük.
Senkibe.
Nem lehet.
Azt sem tudom, hogy én kivagyok. Ez? Az? A kettő vegyülete...
Valami veszélyes kémiai anyag. Valami robbanékony, lobbanékony vegyület.
Egy torzszülött a púdervilágban, vagy egy hattyú az orkok között?
Ki vagyok én?
Anyám lánya? Vagy apámé? Szeretőd, húgod, anyád,barátod, ellenséged, mostohád?
Vagyok én valakid? Van hozzád közöm?
S ők? Ők tudják ki vagyok én? Ismernek? Tudják, hogy milyen vagyok? Hogy mit szeretek, hogy mit akarok, mi az ami hajt, ami vezet, ami világít előttem. Amiért még nem adom fel, amiért még megyek tovább.
életVan bennem szív. Van bennem tüdő, s abban kátrány. Méreg.
Van bennem vese, máj, belek. Belekben más testek. Részek. Némelyek éltek, némelyek nem.
Van bennem műanyag.
Van bennem vér is, keringés is.
Ezek vagyok én? Én vagyok ők? Mi egyek vagyunk?
A testem vagyok én?
Hol van az aki szeret, aki gyűlöl, aki megment, vagy aki elátkoz? Aki megért, akit megértesz, aki feláldoz, aki meghátrál, aki előretör? Hol?
halálTi odabenn! Ott az agyban. Hangosan motoszkáló jószágok! Pofáztok és háborúztok, gyűlölködtök és pocskondiáztok. Hallgassatok!
Hallgassatok már el! Hallgassatok... Kérlek... hagyjatok... Csak egy kicsit hagyjatok... magamra...