Most épp olyan "izgalmas" dolgok fejembe való tuszkolásával kellene foglalkoznom, mint Poľnohospodárstvo (mezőgazdaság), Filmové umenie (film), Hudobné umenie (zene)... és még sokan mások, de én az okosodás helyett inkább ide írom teljesen lényegtelen eszmefuttatásaimat. (pedig, hnap osztályozó vizsgám lesz szlovákból...)
A hétvégén megfigyeltük, hogy parancsolgatok. Pedig nem akarom... Rögtön, miután kimondtam, hogy mit akarok, rájövök, hogy ez is egy újabb parancs volt és hogy nem így kellett volna mondanom. Nem kiabálok, vagy ilyesmi... csak pl.: Kapcsold le a villanyt, add ide a bögrét és ülj ide mellém! Hát ez most mi ez? Igazán elépakolhatnám, hogy légyszives! Vagggy! mondjuk megcsinálhatnám én magam is... ? Erre oda kell figyelnem... máshogy nem mehet, hiszen ha belegondolok nekem is tele lenne a tököm egy idő után egy ilyen parancsolgató picsával...
Szombaton ismételten feltört belőlem, hogy nem vagyok jó ember... de még csak szép sem :D (Ma már egyátalán nem éreztem így... :D) Hihetetlen, hogy mennyi butaságon vagyok képes kibukni. És nem viccelek teljesen szétcsúsztam. Úgy éreztem, hogy minden amit gondolok, amiben hiszek, amiért élek az nem is létezik, hogy amiről eddig azt hittem, hogy jó arról kiderül, hogy valójában rossz, hogy teljesen fölöslegesen hiszek vmi felsőbbrendű jóban, az eljövendő Békében... nincs, egyik sem létezik... csak a pusztulás van, a halál, a gonoszság, az önzőség... Aztán urammal közösen megállapítottuk, hogy ha nem tenném magammal szemben olyan magasra a mércét, akkor talán nem akadnék ki ilyen gyakran... Ember vagyok, és egy ember nem szerethet mindenkit (akármennyire is akarom), az emberek önzők. És ha mást is teszek mint amire először gondolok, akkor is bűntudatom van, hogy az a gondolat egyátalán felmerült bennem...
Olyan mintha Teréz anya lenne a példaképem, vagy mi...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése